fbpx

Videó Fényelés Kezdőknek

Mixlevivel

Mit jelent a fényelés?

A fényelés a vágás után következő folyamat, mely során a felvételek expozícióját és színeit korrigáljuk, manipuláljuk. Mindez elengedhetetlen, hogy a videód igazán profin nézhessen ki.
A folyamat 2 fő lépésből áll. Először a valósághoz legközelebb álló látványt alakítunk ki, hogy a felvételeink egységessé váljanak. A második lépés a kreatív munka: ekkor alakítjuk ki a videó végleges kinézetét, általában a felvételek hangulatának erősítésével, vagy éppen azok manipulálásával.

Miért kell fényelni?

Ezt is két részre lehet bontani. Egyrészt azért, hogy a videónak egységes képi világot adjunk. Ez igaz akkor is, ha különböző helyszíneken forgatott anyagon dolgozunk, de még inkább ha különböző kamerák képét szeretnénk egységessé alakítani.
Másrészt a videó hangulatának alakításához, erősítéséhez is elengedhetetlen.
Ezen kívül azt is fontos megjegyeznem, egészen extrém dolgokat is meg tudsz majd valósítani, például, hogy a videódban minden fekete-fehér legyen, csak a Te piros ruhád maradjon színes.

Mit tanulhatok ebben a kurzusban?

A leckék során a Premiere Pro Lumetri paneljét tanítom meg neked töviről hegyire. Bemutatom minden funkcióját és a tanfolyam végén a munkafolyamatomat is megismerheted.

Kinek való ez a tanfolyam?

A tanfolyamot akkor ajánlom, ha Premiere Pro-ban vágsz és szeretnél egy magasabb szintre lépni, még profibb videókat készíteni!

Hogy épül fel?

A tanfolyam során a Premiere Pro, Lumetri paneljét mutatom be neked töviről hegyire, de azt is szem előtt tartva, hogy logikailag is fokozatosan építkezzünk.

Először az expozícióval foglalkozunk, ez az alapja mindennek, mert – ahogy majd látni fogod -, ez a színeket is befolyásolja. Megmutatom hogy tudsz mérni, hogy ne szemre kelljen hagyatkoznod, jobban mondva a monitorod képére.

Ha leraktuk a megfelelő alapokat, áttérünk a színekre, azok mérésére, és különféle módokon való manipulálására.

Elsősorban gyakorlati tudást szeretnék átadni, de néha egy kevés elmélettel is fűszerezem az anyagot, hogy néhány miértre is választ kapj, ne csak a hogyanra!

Leckék

  1. Kontraszt
  2. Expoziíció mérése
  3. RGB görbék
  4. Fehéregyensúly
  5. Színkerekek
  6. LUT-ok és filterek
  7. Szaturáció és “vibrance”
  8. Színkorrekció és színezés
  9. A fényelés filozófiája
  10. Színek és túnusok animálása
  11. Szín és szaturáció görbék
  12. Másodlagos korreckiók
  13. Maszkolás
  14. Fényelés munkamenet

Vélemények a tanfolyamról

Levi videóvágás kezdőknek Premiere Proval videója után már vártam, hogy elkészüljön a fényeléssel foglalkozó videója. Ebben sem csalódtam, egy nagyon jól összeszedett, gyakorlatorientált oktatóanyag lett. A videók megnézése után egyértelmű lett számomra, hogy a fényelés nem kihagyható lépés, ha minőségi anyagokat szeretnék kiadni a kezemből. Sok olyan lehetőséget mutat be a tanfolyamba, amit nem is gondoltam volna, hogy lehetséges és ennyire feldobja a végeredményt. Szerintem ha komolyan gondolod a videózást, ne hagyd ki ezt az oktatóanyagot, rengeteg gyakorlati tudást kapsz benne rövid idő alatt.

Magda Tamás

2020.október 9.-én 10 óra 34 perckor írtam rá Levire, mivel arra vetemedtem, hogy videózni tanuljak. Addig a legtöbb magyar nyelvű tutorialt már megnéztem, amit lehetett. Persze az ő videóit is közte voltak. 10 óra 40 perckor válaszolt. Azóta folyamatosan segít személyesen is, illetve megvettem a videós tanfolyamait is, amikből nagyon sokat tanultam. Egy csokorba van összegyűjtve mindaz a tudás, ami szükséges ahhoz, hogy az ember elinduljon ezen az úton. Számomra nagyon hasznos és segít hogy közelebb kerüljek ahhoz, hogy megvalósítsam amit elterveztem! Köszönöm Levi!

Csürke Csaba

A tanfolyam elvégzéséhez szükséges eszközök:

  • Adobe Premiere Pro (lehetőség szerint 2018, vagy újabb verzió
  • a program futtatásához megfelelő számítógép (specifikációk itt)
  • internet kapcsolat a videók lejátszásához és a példafájlok letöltéséhez

Miért éri meg?

Vitathatatlanul a tanfolyam egyik legnagyobb előnye, hogy magyar nyelven ez az egyetlen a témakörben! Emellett a tudást az alapoktól, logikusan felépítve kapod meg és gyakorlatilag 3 óra alatt megtanulhatod a fényelés alapjait!

Bevezető akció!

A kurzus április elsején vált elérhetővé én pedig egy bevezető akcióval ünneplem meg, hogy végre elkészültem vele! Április hónapban még kedvezményes áron, juthatsz hozzá!

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

  14900 Ft

helyett

9900 Ft

Csomagban még nagyobb kedvezményhez juthatsz!

 Amennyiben a Vágás és Fényelés kurzusaimat együtt veszed meg, további kedvezményt tudok neked adni!

Gyakran ismételt kérdések

Melyik Premiere Pro verziót használod a kurzusban?

A Premiere Pro 2020 verziót használom, előfizető vagyok, így a lehető legfrissebbet használtam a kurzus felvételekor is, 2020 júniusában.

Milyen hosszú az anyag?

Kicsivel több, mint 3 óra, 14 leckében.

Számít, hogy Windowst, vagy Macet használok?

Nem, minden lecke mellé ki vannak gyűjtve mindkét platform billentyű parancsai.

Teljesen kezdő vagyok, érdemes belevágnom?

Attól függ mennyire kezdő! Ha a vágással már foglalkozol egy ideje, akkor nyugodt szívvel ajánlom, a kurzus kezdőknek készült!

Van már némi tapasztalatom a fényelés terén, nekem is érdemes belevágnom?

Ha használtad már a Lumetri panelt, de nem mindenről tudod, hogy mit csinál, hogy kell használni, akkor nagyon is ajánlom! Ebben az esetben ki fog bővülni a tudásod, hogy kihozhasd a Lumetriből a maximumot, ráadásul néhány elméleti dolgot is elmagyarázok, valamint a mérő eszközöket is bemutatom!

Rólam

Mixlevi vagyok és 7 éve szerettem bele a videó készítésbe és azóta is töretlen a szerelem!
Rengeteget köszönhetek ennek a szakmának, életem legjobb döntése volt, hogy belevágtam! Az volt az álmom, hogy utazó filmes legyek és azóta volt szerencsém végigfilmezni Európa számtalan országát és eljutottam Ázsiába, Afrikába is. Készítettem útifilmeket, reklám videókat, rendezvény beszámolókat, operatőrködtem az RTL Klub Havazin című műsorában is és már jónéhány éve rendszeresen készítek vlogokat is.
Úgy érzem eljött az ideje, hogy most már én is segítsek másoknak, hogy hasonló utat járhassanak be.

0